Cuba Libre

Tegyük fel, hogy van egy zakóm…

Tegyük fel, hogy van egy zakóm,
A fogason lóg már fakón,
Egy kellemes, régi darab,
Fölötte a szögön skót kalap.

Mikor megvettem már öreg volt,
A könyökein marhabőr folt,
Egy asztalon hevert kopottan,
Egy zsibvásáron, Londonban.

A legprímább skót szövet,
Hirdette a táblán a szöveg,
A felföldi bikák legjobb gyapja,
Viselőjét megvédi esőbe, fagyba.

Megvettem csak tíz font volt,
Nem voltam túl megfontolt.
Azon nyomban vállamra tettem,
Azóta én le nem vettem.

Tegyük fel, ilyet még ki látott?
A nyakamba vettem a világot.
Bejártam az össz brit szigetet,
Sok barátság így született.

Menta szósz és bárány sült,
Mind a kézelőmre került,
S ráöntöttem sört egy pintet,
A szövet fölszívta mindet.

Magába itta az összeset,
Mit utam során összeszedett:
A füstös pubok illatát,
A skótduda bús dalát,
A felföldi szél hideg fúvását,
A skótjuhászok ugatását.,
A gail nyelv minden szavát,
Beszívta ez az öreg kabát.

Ha fognám ezt az öreg felöltőt,
Rézüstbe rakom, s vízzel felöntöm,
Fölforralnám jó előre,
Majd eszenciát főznék belőle.
Tölgyhordóba tölteném jópár évre,
Míg bárók, s királyok mennek vérre,
Majd öregkor alkonyán csapra verném,
Poharamba csepegtetném.

Tökéletes és aranysárga nedű lenne,
Mindenkínek szívében dalra kelne,
Skótdudák és balladák szavát zúgná,
Sültek és nemes dohány szagát fújná.

Skocia összes dala belőle fújna,
Ha zsebemben tíz font lapúlna,
De így marad a zakó, s a kalap,
S a whisky is a zakóban marad.